Sárköz a mai Magyarország dél-dunántúli részén található, határai: északon a Mezőföld, keleten a Duna, délen a Sárvíz, nyugaton a lösszel borított Dunántúli dombvidék Szekszárd-bátai része. Ma öt községet sorolunk Sárközhöz: Őcsény, Decs, Sárpilis, Alsónyék, Báta.
A női körtánc a magyar népterület északi részére, a Dél-Dunántúlra, valamint a Duna menti táncdialektusra jellemző, másutt ritka, szórványos. A tavaszi termékenységi rítusokhoz kötődő karikázó főleg a böjti időszak és a mulatság nélküli ünnepnapok tánca volt (böjti leánytánc). A szervezett mulatságok rendjében a táncszünetekben és a tánckezdéskor kap alkalmi helyet. A karikázó kísérete mindig egyszólamú énekszó. Fontosabbik eleme a dal, s így nem a lépések váltakozása a lényeges, hanem a számtalan szövegstrófával egymás után sorakozó lírai daloké. A karikázó egyöntetű, szabályozott szerkezetű tánc, mert a lányok zárt, kör alakú lánca nem ad teret egyéni rögtönzésre. A lépések sorrendje meghatározott, de az ismétlés mennyisége, a részek terjedelme a pillanatnyi hangulattól függően – de mindenkire érvényesen – változhat. A kör egyirányú haladása, folyamatos forgása a lassú karikázóban mindig a nap járásával megegyező, a gyors (futó) résznél viszont a forgásirány váltakozhat. A karikázó különböző formai elemei (fogásmód, lépésfajta, körmozgás-típus) meghatározott tempójú és típusú karikázódallamokhoz (ún. lépő, csárdás vagy futó-nótákhoz) kapcsolódnak. Sárköz egyik legfontosabb tánctípusa a leánykarikázó. Három, határozottan elkülönülő részből áll: 1. A leglassúbb ún. babázás, szédibabázás, lépő vagy belépő, kísérődallamai 11 szótagos 5/8-os dallamok, amelyekre a sárköziek számtalan lírai szöveget énekelnek. 2. Középső része mind formai, mind zenei szempontból az új stílus vonásait hordozza. E csárdás tempójú részhez új stílusú és műdalanyag kapcsolódik. 3. Friss része a futó vagy ugró. E táncrész régies dallamanyagát a 7 és 8 szótagos dudanóták jelentik.
A karikázó e területen szinte falvanként különbözik.