A \"csángó\" elnevezést több magyar ajkú, romániai magyar népcsoportra is használják, a táncházmozgalom ezek közül kettőt tart számon, a gyimesi és a moldvai csángókat. A gyimesiek Erdélyben, a Székelyföld peremén élnek, a Keleti-Kárpátokban, a Tatros folyócska és a beléfutó patakok völgyeiben. E vidék sokáig lakatlan volt, csak a XVII. század végén indult meg itt a betelepedés. A gyimesi csángók szerint őseik a katonai szolgálat elől futottak erre az erdős vidékre, ezzel kapcsolatos a csángó szó eredete is: csángó az, aki \"elcsángált\" (elment) a közösségtől. A csángók bujdosásukkal magyarázzák a moldvai csángókéhoz hasonló öltözetüket is. Ezt egykoron azért használták, hogy megtévesszék az őket üldözőket, hogy azok ne ismerjék fel bennük a szökött székely katonát. Földrajzi elzártságuk és peremhelyzetük miatt a gyimesiek folklórja a magyar népi műveltség egyik legrégiesebb, táncokban, énekes és hangszeres népzenében rendkívül gazdag változata, amely más vidékeknél lényegesen tovább fönnmaradt.
Itt nem találhatók tömör falvak, csak tanyatelepek, ezek pedig \"patakokra\", \"patakvölgyekre\" oszlanak, melyek sokszor egy-egy családnév után kapták nevüket. (Pl. Antalok pataka, Komját-pataka, Bothavas-pataka, Farkasok pataka, Ugra-pataka, Gáborok-pataka, Tímárok pataka stb.). A legismertebb és legnépesebb három falu: Gyimesfelsőlok (Lunca de Sus), Gyimesközéplok (Lunca de Jos), és Gyimesbükk (Ghimeş Faget).
A parasztzenészek egyik sajátos népi eszköze, a gardon (teknő alakú, húros ütőhangszer) puhafából készül. A gyimesi csángó magyarok legfőbb szórakozási alkalma a tánc volt. A szakemberek közel 35 féle táncalkalmat és mintegy 30 táncfajtát tartanak számon. A táncrendből napjainkra a fiatalok is ismerik a magyarost, csárdást, németest, héjszát. A zenészdinasztiák tagjai közül sokan ismerték Pulika Jánost és Mihályt, Halmágyi Mihály gardonyost és társát Gizi nénit. Zerkula Jánost, a gyimesi népzenészt a népművészet mestereként ismerik.
Gyimesi csángók táncai: a féloláhos, a verbunk, a lassú- és sebes magyaros, a csárdás, a kettős jártatója és sirülője, a lakodalmas és a medvés tánc. A gyimesi féloláhos és a verbunk az erdélyi férfitáncok legegyszerűbb régies típusai közé tartoznak. Sajátos páros táncuk a lassú magyaros és a sebes magyaros. Balkáni jellegű táncaik a héjsza, a korobjászka, a tiszti héjsza, a legényes, a csúfos, a békási ruszka, a féloláhos héjsza, a hosszúhavasi, a régi héjsza és a kerekes. Újabb táncuk a kötött szerkezetű közép-európai polgári tánc a háromsirülős, az egypattanós, a háromtoppantós, a hétlépés, a balánka, a csoszogtatós, a porka, a talján porka és a sebes polka, a moldvai, a sánta németes és a sormagyar.