Magyarlapád (Lopadea Noua) a régi Alsó-Fehér vármegyében, Erdély középső részén, a Maros és a Küküllők összefolyásánál fekszik, Nagyenyedtől 10 km-re keletre. A hét faluból (Asszonynépe, Vadverem, Magyarbece, Bagó, Kisakna, Fugad és Lapád) álló község központjaként vezető szerepet tölt be a térségben. Együtt alkotják a községet, amelynek neve (Molnár József Várhegy alatt, dombok között című könyve szerint) a lapu növénynév származéka. A magyar előtag pedig a lakosság nemzetiségével kapcsolatos. Azon ritka falvak egyike, ahol még napjainkban is élő népzenei élet van.
Küküllő-mente a legdélebbi, peremhelyzetű magyar táncdialektus, mely máig megőrizte régies jegyeit nemcsak a férfitáncokban (pontozó, lassú pontozó), hanem a páros táncokban (öreges forduló) is, sőt az Erdélyben ritka énekes női körtáncot is szinte csak itt találjuk meg. A vegyes falvak magyar és román népe mindenütt megőrizte sajátos tánctípusait annak ellenére, hogy a régies kereteket megtartó táncéletben, a közös nyári táncokban a két nép olyan szoros együttélése érvényesült, amilyenre más vidékekről nem ismerünk példát.
A vidék reprezentatív cikluskezdő férfitáncát, a pontozót (magyaros, verbunk, csűrdöngölő, figurázó) rögtönzött egyéni, valamint csoportos egyöntetű formában is táncolják. Tempója gyors, dallamkincse csekély (4-5 dallam), a tánc előadásmódjára a szűk, apró, dinamikus mozgások, s szilaj darabosság, szaggatottság a jellemző. A táncban a figurázó lábmotívumok és a csapásolások mértéktartó egyensúlya érvényesül. A lassú pontozó (ritka pontozó, régies, vénes, szegényes) a vidék nyugati és középső részén fordul elő, az idős nemzedék alkalmi táncaként egyéni vagy kettős formában, a sűrű pontozó után.
A leánykörtáncot (leányos, kapcsos, karikázás) énekszóra, derékon összefogódzva járják a táncszünetekben, a lakodalom előmulatságán, a fonóban vagy pedig a táncmulatságokban hangszeres zenére a pontozó férfitánc kíséreteként. Páros táncaik régi, legegyszerűbb forgós – az új nemzeti táncstílus által még kevésbé érintett – típusához a régi táncdallamok sokasága kapcsolódik. A régi lassú, öreges, forduló vagy cigányos elnevezésű, szinte csak fenthangsúlyos forgásokból álló páros tánchoz fokozatosan kapcsolódott a csárdás név is, mely műzenei és új stílusú dallamkinccsel társulva csak az első világháború körüli időktől terjedt el, de még anélkül, hogy a régibb névanyagot kiszorította, s a táncot gyökeresen átalakította volna.