A magyar tánckincs régi stílusrétegének legfontosabb tánccsaládja, melynek különböző nevű változatai és altípusai a népterület nyugati és déli részén élnek. (Rábaköz: dus, mars; Bakony-vidék–Balatonfelvidék: dusolás; Mezőföld: ugrós, bérestánc; Tolna–Baranya: ugrós, cinege, csillagtánc, verbung, háromugrós; Somogy–Zala: kanásztánc, verbung; Bácska: ugrós, dus, háromugrós; Kalocsa-vidék: mars, Solt-vidék: tustoló, tust; Galga-vidék: druzsbatánc, mars, pajtástánc; DK-alföld: ugrós, induló, oláhos.) Az ugrós táncfajta zenei, formai és funkcionális szempontból igen differenciált és különböző fejlettségű altípusokban és változatokban él. A viszonylag egyszerű – 2-5 tagú – motívumokból felépülő, szabályozatlan szerkezetű ugrós táncok műfaji-formai szempontból sokfélék, kevertek. Férfitáncként, női és vegyes-, valamint szóló-, páros és csoportos változatokban, továbbá eszközös formákban is előfordulnak. Gyakori bennük az összefogódzás nélküli táncolás, s emellett csupán a nyílt fogásmódokat (kézfogás) alkalmazzák. 

Szerző: hajdudorogitanchaz  2011.05.15. 00:01 Szólj hozzá! · 1 trackback

süti beállítások módosítása