Bonchida (Bruck, Bonţida) Kolozsvártól 30 km-re, a Mezőség nyugati szélén, a Szamosmelléki dombvidék Széki ágában, az itt északra kanyargó Kis-Szamos jobb partján, a délről érkező Kötelendi (Gyéres) patak torkolatánál fekszik. A XX. század végén lakosságának 57%-a román, 26%-a magyar, 17%-a pedig cigány volt. \"A bonchidai felvételeket hallgatva meggyőződhetünk róla, hogy az egymás mellett élő, mindhárom nép közötti kölcsönhatások csak gazdagították és szebbé tették ezt a zenét.\" (Kallós Zoltán)
Bonchidán a XX. század közepéig két fajta táncciklus létezett: egy magyar, és egy román. Az összesen hat tánctípusból álló táncrendek 3 férfitáncot és 3 párostáncot tartalmaznak, melyből a magyarok négyet, a románok öt táncfajtát alkalmaznak. Ebből etnikus jellegű a lassú magyar, valamint a barbunc és az invirtita.
Magyar táncrend: lassú (ritka) magyar – sűrű magyar – lassú csárdás – gyors csárdás
Román táncrend: barbunc (verbunk) – fecioreste des (sűrű legényes) – tiganeste (lassú csárdás) – invirtita (forgatós) – tiganeste iute (gyors csárdás)
 

Szék község, Erdélyben, a mai Kolozs megye területén (egykor Doboka, majd Szolnok-Doboka megye), Kolozsvártól északkeletre található. A település a Kis-Szamos egyik mellékvölgyében, dombos vidéken, Mezőségen fekszik. A község három szege, utcája – Felszeg, Csipkeszeg, Forrószeg – mint kisebb területi egységek, valószínűleg középkori eredetűek lehetnek. A falu viszonylagos zártsága miatt a mai napig fenntartotta jellegzetes viseletét, varrottasait, szőtteseit, táncát, zenéjét, szokásait. A férfiak szalmakalapja, kék posztó mellénye, bő ujjú fehér inge, az asszonyok fekete-piros viselete jellegzetes és egyedülálló. A széki táncok a Mezőségen belül külön csoportot alkotnak.
A közösségi táncélet zárt hagyományai biztosították Széken Erdély s egyben a Kárpát-medence egyik legépebb, fejlett táncciklusának (táncrend) fennmaradását, amelyben számos régibb tánc- és zenestílus, műfaj és típus ötvöződött: sűrű tempó – ritka tempó – magyar (négyes) – lassú – csárdás – porka – hétlépés. A széki táncok mindegyike kapcsolódik a környező közép-erdélyi tánckincshez, de összefüggő egységükben csak Székre jellemzőek. A tánckincs egyszerűbb, szabályozottabb és közösségibb jellegű, mint másutt (nincsenek kiemelkedő táncos egyéniségek), viszont műfaji-formai-zenei tekintetben többrétű.
A széki sűrű tempó a közép-erdélyi legényes legegyszerűbb Szamos-völgyi, mezőségi altípusának változata. A férfitánc mindig ezzel kezdődik és ezt követi a ritka tempó. A ritka tempó (ritka legényes) az ún. lassú legényesek Mezőségen elterjedt egyik fajtája, amely a közép-erdélyi románság körében is általános.
A \"magyar\" vagy \"négyes\" kétpáros, kis zárt körökben járt táncforma, a mai széki táncciklus kezdő tánca. A zsúfolt táncházban a körök nem egyszerre, hanem egymáshoz képest időben eltolódva, kánonszerűen forognak, dobogva váltanak vagy sétálnak.
A széki lassú igen alacsony tempójú, rubato hatású párostánc, mely a négyes magyar folyamatának kis szünettel való megszakítása után következik, majd ezt követi a forgós párostánc, a csárdás.
A porka a 40-es évektől elterjedt újabb jövevény, mely még szervesen illeszkedett a hagyományos táncstílushoz. A közép-európai eredetű polka Erdélyben is ismert formáiból Széken a régies gyors forgós polka kapott helyet a táncciklus utolsó részében a csárdás után. A hétlépés a táncciklus porkát követő záró tánca. A német eredetű, de szélesebb körben elterjedt, Erdélyben is gyakori táncot Széken szintén csak néhány évtizede ismerik.
A tánc végén a legények – mintegy elköszönésként – a leányt derékon megölelve felemelték.